Létavértes Nagyléta és Vértes községek egyesítésével jött létre 1970-ben, majd 1996-ban városi rangot kapott. Nagyléta első említése 1291-ből származik, Vértes 1333-ban szerepel a pápai tizedjegyzékben. A ma is álló református templom alapkövét 1815. június 28-án tették le.

A dokumentumok szerint korábban is állt itt egy „romladozásban, sőt csaknem dűlőfélben lévő templom”. Egy máig élő legenda kapcsolódik ehhez a régi templomhoz, mely szerint a falában kincset találtak, mely azonban kézen-közön eltűnt. A gyanú bizonyos Nagy Dániel uramra terelődött, aki koldusszegényen érkezett Vértesre, majd hirtelen és látványosan meggazdagodott. Mindenesetre pereskedésre is sor került, mely még 1813-ban is folyt az egyház és az örökösök között.

A legenda mellett a gyülekezet egyházművészeti szempontból is értékes szertartási tárgyai őrzik a lebontott templom emlékét. Egyikük egy ezüstből készült, úrasztali talpas pohár, melyen ugyan nem szerepel évszám, de mestere vélhetően az 1600-as évek közepén Debrecenben tevékenykedő ötvös lehetett, valamint egy 1743-ban készült az a kenyérosztó tál.

Az egyházközség erősödését mutatják a 17. századból való felszerelési tárgyak, azonban a 19. századi építkezés anyagiak hiányában többször megszakadt. A hívek maguk vetették a téglát, saját erejükből fogadtak munkásokat, még kölcsönt is vettek fel, miközben az istentiszteleteket egy sátorban tartották. Végül 1862-ben kerülhetett csak sor a későbarokk, eklektikus stílusban épült, 680 főt befogadó templom felavatására, melyre méltán büszkék ma is a vértesiek.

Az 1861-ben öntött legkisebb harang mellé 1923-ban érkezett a középső, majd 2004-ben az adományozó nevét viselő 800 kg-os „Mátyás harang”.

Egyik különleges látnivaló a bejárattal szemközti karzat alatt látható az egykori toronyóra szerkezete, és a Kiszely István nagyváradi, majd debreceni mester által készített 8 regiszteres, csúszkaládás orgonának a sípjai, a hangszert még 1877-ben adományozták az egyházközségnek.

A hívek adományozó kedve a későbbiekben is fennmaradt, az egyház csőrös ón boroskannája kassai gyártmány a 18. századból, a szamócadíszes tál pedig az 1896-os Milleneumi kiállításon kitüntető oklevelet kapott Szandrik gyár szecessziós ízlésű terméke.

A templomi kiállítás különlegessége még annak az időkapszulának a tartalma, melyet a 2019-ben végzett felújításkor találtak a torony gombjában. Az egyházközségre vonatkozó iratok mellett papír és fém pénzek, korabeli újságok, cigaretta, és egy Tóth Lajos kántortanító által írt Emlékirat idézi fel a régmúltat. Mint kiderül, 1919-ben a „bolseviki forradalmat” követően bevonuló románok rálőttek a torony gombjára, melyet később egy vihar le is döntött. Ezt a sérülést hozták helyre 1925-ben, amikor az időkapszulát elhelyezték. A tartalma most a templom vitrinjeiben tekinthető meg.

A templom gazdag textilgyűjteménye adta a „manuális interaktivitás” ötletét: a vállalkozó kedvű, és ügyes kezű látogatók bekapcsolódhatnak egy, a gyűjteményből kiválasztott terítő motívumainak a hímzésébe, részvételüket pedig nevük bejegyzésével örökíthetik meg.